Ha már korábban terveztük a lakás eladását és e miatt már annyira kitoltuk a felújítást, hogy nem is kerül már rá sor önmagunk érdekében, akkor is érdemes pár dolgot felújítani. A kérdés, mi az, amit még megéri megcsinálni és mit érdemes kihúzni a felújítási listáról, hogy ne legyen deficites az munkálat? Az ingatlan meghirdetése előtt mindenképp nézzünk utána, milyen áron mennek a környéken az ingatlanok. Érdemes már hetekkel, hónapokkal a tényleges eladási szándék előtt a figyelni a hasonló adottságokkal rendelkező lakásokat, időnként ellenőrizni, változott-e az adott, konkrét hirdetések ára. Legyen olyan lakás a listánkon, ami nincs felújítva és olyan is, ami ki van festve és láthatóan új gépészeti elemekkel van felszerelve. A két kategória közti árkülönbség mutatja, mennyivel lehet emelni egy ingatlan értékét, ebből pedig be tudjuk határolni, mekkora anyagi ráfordítással számolhatunk úgy, hogy az még megérje nekünk. A vásárlók, akik nem szeretnének sokat bajlódni a felújítással, csak olyan lakások megtekintésére fordítanak időt, amibe a vétel után már csak be kell költözniük.
Az eladás pszichológiája
Ha jó áron akarjuk eladni régi otthonukat, nem éri meg restnek lenni. Ami minket zavar, az a vásárlójelöltet is zavarni fogja. Lehullott vakolat, penészfoltok, csöpögő csap, leszakadt karnis, lelakott ingatlan, ódon csempék… Az ilyen ingatlanokra azok hajtanak, akik alacsonyabb áron akarnak lakást venni és saját maguk akarják lakható állapotba hozni azt. Itt már teljesen logikus, hogy csak alacsony áron lehet eladni a lakást. Ha viszont csak egy kis kipofozásra van szükség, egy gyors festésre, néhány falhiba javítására, mindenképp eredményes lesz minden egyes helyreállításra szánt perc. Ezeket az apróságok nem kerülnek sokba, de be is hozzák többszörösen a ráfordított költséget.Gondolkodjunk a vásárló fejével! Mi milyen ingatlant vennénk meg szívesen és mi az, amit mi sem látunk szívesen a lakásban?A legjobb választás ebben az esetben a semleges szín, amit mindenki el tud fogadni. Az első érdeklődőket is már tisztasági festés után fogadjuk! Legyünk igényesek, egy nagyon lelakott lakást ne akarjunk újjá varázsolni egy gyors átgurítással, mert azzal pont az ellenkező hatást fogjuk elérni és csak gyanakvást keltünk a vásárlóban.
Rend a lelke mindennek, avagy a zűrzavar káoszt szül.
Ez a szólás-mondás teljesen magáért beszél, pontosabban értünk, hirdetőkért! Legyen a lakásban rend és tisztaság, legyen szellős a tér, ne zsúfoljuk túl optikailag sem a szobákat. Ha ezzel találja szembe valaki magát, csak azt nézi, hogy mennyi cucc van a lakásban és nem fogja az illető látni a fától az erdőt. A néveleges alapterület egy teli pakolt lakásban akár a felének is tűnhet… Alapozzuk meg a teret a vevő berendezési elképzelésének, így már szemmel is belakhatja képzeletben a házat.Ne csak a belső helyiségekre fordítsunk időt, legyen rendben minden a padlástól a pincéig (ha épp házról beszélünk) és ebből ne maradjon ki a kert se! Mossuk le a korlátokat, ha van kerítés, azt is szedjük rendbe. Mivel amúgy is költözésre készülünk, szabaduljunk meg a felesleges holmiktól, az is csak visszatetszést kelt és egy kis idő után egyébként is sort kéne rá keríteni, ahogy közeleg a költözés.
A fürdőt csak magunknak érdemes felújítani
Bár egy különleges fürdőszoba inspirálhatja a vásárlót, de ez a helyiség szokott a leginkább személyre szabott lenni. Szakértők javaslata alapján a fürdő felújítását hagyjuk inkább meg a vevőnek. Kicsi a valószínűsége, hogy a jövőbeli lakónak is tetszeni fog az utolsó részletig az, ami nekünk igen. Persze nem is arról van szó, hogy egy széttört mosdókagylót ne cseréljünk le, de ha egyébként jó állapotban van a fürdőszoba, akkor az alapos takarításon kívül másra nem nagyon van szükség.